Előzmények és tervek

2013.01.08. 14:32

Minden évben van egy komolyabb tervem. Idén az OKT 60-akból álló kéktúra lett az. De ez csak fél évre biztosítana elegendő túrát, így esett a választás a mindhárom nagy kék illetve három rövidebb mozgalom lett. Próbáltam számolgatni mikor merre, mi hogyan fér bele. A terv körülbelül 80-85%-ban kész, kisebb módosítások lehetnek benne. Ha bárkinek bármi ötlete van ne fogja vissza magát itt kommentekben és levélben is várom az ötleteket. Alföldi kéktúra nagyon esetleges, oda ha valakinek van egy jó szakaszolási ötlete szívesen várom.

Kezdjük a mozgalmakkal:

Börzsönyi kék 60: Január 19, Majd a nyáron, mozgalomként.

Gödöllői kék 20: Március 9, ELTE-BEAC természetjáró szakosztállyal nyílt túraként.

Balatoni kék 100: Március 16, szintén teljesítménytúra.

És jöjjön a 3 nagy túra. Ezeket sorban szeretném teljesíteni, Írottkő-Hollóháza-(Bányi-nyereg)-Sátoraljaújhely-Szekszárd-Írottkő. (A hurok bezárását az OKT teljesítése után, hazafelé szeretném abszolválni.)

Kezdjük az OKT szakaszokkal:

 

Írottkő-Szentbékálla 253km
1 (Velem) Írottkő-Tömörd 
2 Tömörd-Bögöt
3 Bögöt-Káld 
4 Káld-Ötvös(Szalapa) 
5 Ötvös-Zalaszántó 
6 Zalaszántó-Vállus
7 Vállus-Badacsonytördemic
8 Badacsonytördemic-Szentbékálla

A többinél csak a szakaszok vannak meg.

 

Szentbékálla-Bakonybél 67,2km

Bakonybél-Szárliget 128,2km(húsvét,3nap)

Szárliget-Dorog 65km

Tokod-Rozália Téglagyár 62,7km

Zsíroshegy-Katalinpuszta 122,4

Katalinpuszta-Cserhátsurány 62,5km

Cserhátsurány-Ágasvár 60,7km(pünkösd, 3*20)

Ágasvár-Szarvaskő 60,7km

Szarvaskő-Kelemér 68km 

Kelemér-Rakacaszend 68km

Rakacaszend-Regéc 63,5km 

Regéc-Hollóháza 77,5km július 19-22

Az Alföldi kék, ezt biciklivel tervezem.

Augusztus 17-25

0 Sátoraljaújhely-Pácin 27,1
1 Pácin - Nyírlugos 110
2 Nyírlugos-Álmosd 93
3 Álmosd-Berettyóújfalu 82
4 Berettyóújfalu-Vésztő 90
5 Vésztő-Mezőtúr 98
6 Mezőtúr-Mindszent 100
7 Mindszent- Petróczi Iskola 90(+szálláskeresés...)
8 Petróczi Iskola-Sükösd 95
9 Sükösd-Szekszárd 60

Dél-dunántúli kéktúra(Itt kb. az egész távolságokat se számoltam ki...):

Szekszárd-Óbánya

Óbánya-Abaliget

Abaliget-Zselickisfalud

Zselickisfalud-Zalalövő( 9 nap, 5. nap pihenő október 19-27)

Zalalövő-Őriszentpéter

Őriszentpéter-Szarvaskend

Szarvaskend-Szombathely-Olad

Szombathely-Olad-Írottkő

Ez lenne nagy vonalakban, minden tanácsot örömmel veszek. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kekturak2013.blog.hu/api/trackback/id/tr364999594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása